A Nyugat első nemzedékének legnagyobb formátumú versművésze volt, a magyar líra egyik legnagyobb hatású formaművésze. Egyformán jellemzője a könnyed derű és a dekadencia, egyként jellemző rá a parnasszista, a szimbolista stíl, az expresszionizmus és az impresszionizmus megannyi stílusjegye, miként egyszerre sajátja a lírai realizmus és a szecessziós jelképesség, az önfeltáró lelkület és a világtávlat, a megrendültség drámája és a finom csiszoltság, amely sokszor nyelvi bravúrokig jut el. Összességében a XX. század emberének elveszettségét jeleníti meg, a tétova, félős kisgyermek riadtságával tekint szét a világban, keresi az óvó karokat, az élet kapaszkodóit, miközben félelmeiről, ábrándjairól, reményeiről vall – az örök szépségvágy érzelmi boltozata alatt. Tudatosan politikamentes költészetet művelt, annál erőteljesebben volt elkötelezett humanista Tagadta. a költő, a költészet vátesz-szerepét (ezért is fordult szembe Ady Endrével). Munkásságára jelentős hatással volt a modern világirodalom, miközben maga is a magyar műfordítók legnagyobbja.